S U P K A  M A G D O L N A : E L Ő S Z Ó

Sulyok Gabriella grafikáinak világa már első benyomásra is az ihletett művészet vonásaival hat reánk, azáltal, hogy feltétel nélkül állítja a művek expressziójának szolgálatába a mesterégi tudatosságot és a virtuozitást. Megszólalásának bensőséges, fojtott pátoszában sóvárgás sejlik valamiféle nagyarányú emberi szót értés iránt, aminek tárgya végső soron ez lehetne: vajon mi végett születtünk a Földre – és embernek… Mintha erről folynék a sejtelmes-talányos tanakodás is a képein egybeverődő, vagy éppen szétrebbenő csoportok s az egymással viaskodó párok között, – de attól óvakodik a művész, hogy egy-egy túlságosan ráutaló címmel valamely szűkebb témához kösse mondanivalóját. Viszont a tágas perspektívájú tartalmak egyik megközelítési módja őnála az, hogy a zene, a festészet, az irodalom, s a mondavilág atmoszférájának megidézésére olyan alkotókat vetít elénk, akik az emberi szellem és kedély legujjongóbb és  legválságosabb állapotait egyszerre és egyetemesen tudták átélni. Sulyok Gabriella úgy érzi, hogy szuggesztiójuk ebből fakadóan elháríthatatlan és valamiképp oltalmazó.

Rajzművészete az, amivel elsősorban feltűnt: a rendkívül érzékeny erezetű, plasztikus felületek „átvilágítását” illuzionáló vonalhálózat az, amellyel az anyagi formákat szellemiekké, a tárgyszerűt eszmeivé változtatta át.

A gondolat formálódását, mint magjáról nevelt palánta fejlődését követhetjük nyomon a rajzolat egymásból sarjadó motívumaiban, amelyek éppen ezért nem szorulnak tematikai kommentárra. Annál kevésbé, mivel alkotójuk a jellegzetesben mintegy kezességet lát arra, hogy művei a képzőművészet vértezetében vívhassanak a múzsák jogáért, a humánum megőrzéséért.